Found

imarica · kis csillag

Félelem

Tán ez volt az első este hogy féltem
valami hazátlan remegés
sziréna-szelíden hátamra kúszott
nem kísért haza senki és
hiába volt a merész mutatvány
a hit záporként zihált csak homlokomban
mint papírdobozba rejtett vízesés
míg mentem vétlen-határozottan

Itt történik most és éppen
a pillanat virága gyümölcsbe lobban
mégsem ízleli húsát senki
a tiszta íz titokba toppan

kereslek rendezett iratokban
kereslek ott hol bármi moccan
kereslek ahol még nem kerestek
fűszálak hegyén, vitorlatokban

a félelem, hogy virágok szirma…

isteni sistergés légy velem!

hiányod hibátlan jelenlétébe

belereszket a félelem

/ 2010.02.24

boszi · kis okos

Azt mondják nem adnak engem galambomnak.
Azt mondják nem adnak engem galambomnak.
Inkább adnak másnak, annak a hatökrös fekete subásnak.

Pedig az én rózsám, oly szelíden néz rám.
Pedig az én rózsám, oly szelíden néz rám.
Vagy, ha csókot hint rám tizenkét ökörért, csakugyan nem adnám.

Megkínált csókjával, piros szamócával.
Megkínált csókjával, piros szamócával.
Melyet az ujjával csipegetett midőn künn vót a nyájával.

Igérte, hogy mához kéthétre gyűrűt hoz.
Igérte, hogy mához kéthétre gyűrűt hoz.
Azután oltárhoz térdepel majd velem, s elviszen magához.

Édesanyám kérem ne hűtse meg vérem.
Édesanyám kérem ne hűtse meg vérem.
Hiszen azt igérem, hogy én a rózsámmal, holtomig beérem.

/Bartók Béla-Tíz könnyű zongoradarab 1908/

imarica · kis csillag

Nagyon kedves, szép estében volt részünk vasárnap este a Csemadokban Tarr Mari és Dunai Tamás előadóestjén.
A sok szépséges vers közül kettőt választottam:

József Attila:

A számokról

Tanultátok-e a számokat?

Bizony számok az emberek is,
Mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
És csudálkozik módfölött az irka,
Hogy mindegyik csak magára gondol,
Különb akar lenni a többinél
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyformán mindig 1 marad
És nem szoroz az 1 és nem is oszt.

Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok -
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.

1923 ősze [?]

Weöres Sándor

MÉG ANNYI MINDENT

Még annyi mindent elsorolni kéne,
mit átéltem, tanultam, megfigyeltem,
s sokszoros találkozásokat
s az egyetlen-egyszer történteket.

Minden virágszál említésre vár,
minden marék por megjegyzésre méltó,
s az elmondásba egyszerre csak egy fér
és még az egynek is csak törmeléke.

Az ember emlékekben milliárdos,
emlékek elmondásában szegény,
a könyvből majdnem minden kimarad
s helyébe lép a foszlány és az álom.

boszi · kis okos

...s azòta is mindig ìgy van: a Gonoszsàg keresztet kèszìt a Jòsàgnak. Ezèrt lesz mindig kereszt, ès ezèrt lesznek mindig kereszthordozò emberek...
Mert a Gonoszsàg mindig a maga elìtèlèsèt làtja a Jòsàgban.

A Gonoszsàg a maga gyongesègèt gyuloli a Jòsàgban ès mindorokkè keresztet àcsol szàmàra...

imarica · kis csillag

Pilinszky János:

Mielőtt

A jövőről nem sokat tudok,
de a végítéletet magam előtt látom.
Az a nap, az az óra
mezítelenségünk fölmagasztalása lesz.

A sokaságban senki se keresi egymást.
Az Atya, mint egy szálkát
visszaveszi a keresztet,
s az angyalok, a mennyek állatai
fölütik a világ utolsó lapját.

Akkor azt mondjuk: szeretlek. Azt mondjuk:
nagyon szeretlek. S a hirtelen támadt tülekedésben
sírásunk mégegyszer fölszabadítja a tengert,
mielőtt asztalhoz ülnénk.

imarica · kis csillag

Jozsef Attila:

Harmatocska

Guggolva ringadoz
a málnatő, meleg
karján buggyos, zsiros
papiros szendereg.

Lágy a táj, gyöngy az est;
tömött, fonott falomb.
Hegyek párája rezg
a halmokon s dalom.

Hát dolgoztam hiven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.

Fáradt meg együgyű,
vagy tán csak jó vagyok
s reszketek, mint a fű
és mint a csillagok.

1929. aug.

Márai Sándor:

Füves Könyv

A tapintatról és a gyöngédségről

Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb,
mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta
gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint
fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg
lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei
hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit
szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha
megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő
szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka
emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették,
s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek
közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el
tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi
az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak
mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik
a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat.
A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.

.

imarica · kis csillag

Reményik Sándor:

Köszönt egy ember...

Köszönt egy ember: "Egészséggel járjon".
"Adjon Isten",... feleltem halkan én.
Köd ült, csend ült az elhagyatott tájon,
S szürke varjak egy száraz jegenyén.

Mint valami fogadás, esküvés,
A ködben úgy koppant tompán a szó,
Aztán két összedobbant szívverés,
Elvált, mint óceánon két hajó.

Először látott - utoljára tán,
Először, tán utolszor láttam én,
A varjak e szürke nap hajnalán
Jajgattak a ködben, a jegenyén.

A szemünk összevillant hirtelen,
A szívünk dobbant, megzajlott a vérünk,
Pedig nem történt semmi, semmi sem.
Csak jól esett, hogy magyarul beszéltünk.

1919 január 12

imarica · kis csillag

Juhász Gyula:

Köszöntő

Áldott, ki jössz az Úr nevében
S veled a vídám üzenet,
Szívünk pirosló melegéből
Hintünk elébed szőnyeget.

Szegénység kincsét hozom én is,
Csöndes dalt szelíd énekes,
Te meg se hallod, meg se érted,
Magányos, bús nyelven repes:

De a szemekből csak kinézed,
Mit vár én népem, a magyar,
Fojtott keservvel, néma daccal,
Elszánt erővel mit akar?

Hallgasd, ha majd szent Hymnusunknak
Istent keresnek hangjai,
Milliók ajkán egy imádság
S tudom, megrendít valami!

karvaly · gyilkos elme

Dsida Jenő: A harangozó

Halkan zengő furcsa hang!
A szívem nem is szív talán,
hanem ijedten kopogó,
csengő, bongó, csilingelő
ezüst harang.

De ki rángatja úgy,
mintha szélvihar rázná,
földrengés lökné?
ki kongatja ilyen lázasan
örökké,
örökké?

Mondjátok, hogy bolondot mondtam,
de én tudom,
hogy két gyémántgyürüs,
sima fehér kéz
harangozó egy kis templomban!

imarica · kis csillag

Dsida Jenő:

Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!

boszi · kis okos

Anyàknapjàra...

"Ott benn tünemények suhognak,
lámpás éjszakában ragyognak,
a színek fémessé szépülnek,
szavakból paloták épülnek."

Weores Sàndor

karvaly · gyilkos elme

(Nadányi Zoltán)

Anyu

Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba került,
csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.

"Anyu, anyu! Anyu!"
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van
ilyen kis gyerekkel.

"Anyu! Anyu! Anyu!"
most is kiabálom.
Most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,
anyu, fényes csillag;
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.

imarica · kis csillag

Radnóti Miklós:

SEM EMLÉK, SEM VARÁZSLAT

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.

1944. április 30.

morci · dumagép

ez is vers és dalban Smile

http://www.youtube.com/watch?v=ng5yb4iQCHE&feature=related

imarica · kis csillag

Dsida Jenő:

Tíz parancsolat

- Töredék. -

I.

Én vagyok a Te távoli
társad és örökös barátod,
kinek kezét sose fogod meg
s igazi arcát sose látod.
Én is, mint te, egyazon úton
járok szüntelen körbe-körbe
s éjszakánként ugyanúgy nézek
önmagamba, e furcsa, görbe,
törött és fátyolos tükörbe.
De nem szabad velem törődnöd,
legfeljebb ints egy lenge búcsút
felém, ha más tájakra visz
ez a vidám és néha bús út,
mely annyi felé kanyarog,
mert szánalmasan gyönge, gyatra
vadász, ki másra is figyel,
mint az üldözött drága vadra:
célod, hogy rálelj önmagadra.
/ részlet /

imarica · kis csillag

Sütő András:

Erdélyi változatlanságok

Esszék, cikkek, beszélgetések

Az Olvasóhoz

Ez a könyv nem Budán született, hanem a végeken. Ahol magyar várak már nincsenek, de magyarok vannak szép számmal. Végváriak. Ostromlottak. Önvédelmi harcban fogyatkozottak. Új hódítók évszázados támadásait szenvedik és verik vissza forgandó szerencsével. Ahogy lehet.

Küzdelmük keservesebb annál, amit Balassi Bálint idejében vívtak. A török hódoltság idején mindenünk odaveszhetett, de lelkünk, nyelvünk, vallásunk, nemzeti mivoltunk a kontyos rablót nem érdekelte. Új hódoltságban mai magyarok személyi-közösségi létének utolsó mentsvárait ostromolják a végeken. Anyanyelvi bástyát, a nemzeti önazonosság tudatának minden védfalát. Hajdani rabszolgaszedők módjára ma lélekbegyűjtők dolgoznak. Magyartalanításban legjobb módszer: a magyar lelkület irtása. Gyermekkorban. A többségi nemzet iskoláiban. Jó indián a halott indián. Jó magyar az asszimilált magyar.

Ily módon válik érthetővé: miként s mi végett és mi okból választ magának Végvári nevet a költő, hívják bár apja után Reményiknek. Ily módon alakul Erdélyben, hódoltsági körülmények között az írástudó, író, költő, drámaszerző, színész hivatástudata. Nevezzük Balassi-tudatnak. Két szerelmes vers megírása között kardot ragadva ki kell rohanni a várból a síkra – magyar életet védeni. Hiszen a vers értelme az élet értelme. Az emberhez méltatlan, jogfosztott, megalázott élet pedig, amely menekülésképpen éppenséggel üldözőjének nyelvébe, történelmébe, dalaiba, törekvéseibe költözik: magyar életként önmagát veszejti el mindörökre, Balassi verseivel együtt.

Kedves Olvasóm! Ha nem ellenzed a metaforikus beszédet, már nem is kell bővebben szólnom arról, hogy könyvem milyen kényszerűségből született. Végvári létben a helikoni magaslatról le kell ereszkedni a völgyekbe, a síkságra, közelharcot vívni a magyar életért, a szépírás nyugalmáért. Balassi idején kardos-lándzsás bajvívás volt ez.

Manapság publicisztikának hívják. Nem hivatásom ez, hanem kötelességem. Azok iránt, akik sorstársaim. Ezért nem költözhetem Budára.

Marosvásárhely, 2001. április 5.

Sütő András

boszi · kis okos

Wass Albert: A nyár ment át az erdőn...

Lehajtott fejjel, nesztelen haladt.
Hiába volt felhőbe-halt a lelke:
azért az erdő mégis észrevette.
Egy szél indult valahol: csoda-könnyű,
s az izgatott fák halk morajra keltek.
Harangvirágok összecsilingeltek,
s egyszerre feldalolt minden madár:
"A Nyár! A Nyár! A Nyár!"
A nyár megállt,
és felemelte halkan a fejét.
Szomorúan a fákra nézett,
megtörölte két könnyes szemét
és ment tovább.
A bükkök ajkán elhalt a beszéd.
Szél megtorpant. Madár elhallgatott.
Csak a patak szíve zakatolt
nyugtalanul, rémülve, akadozva.
A nyár ment át az erdőn,
s amerre elhaladt:
a néma erdő döbbent katonái
tisztelegve álltak sorfalat.

imarica · kis csillag

Dsida Jenő:

Elysium

Ó barátnőm - ízleld velem e halvány évszak édességét,
révedj az időbe, mely zajtalanul és puhán teljesedik.

Álmos bárányok hallgatása ez,
ünnep ez a mulandóság városában.

Ha sóhajtasz, hangja nincs, csak lejjebb hajlik minden virág,
szívünkben tavalyi fűszálak békessége.

Tengerek szaga érzik, melyek páránként apadnak, apadnak,
az éden teljes, mint a gömb, nem lehet hozzáadni.

A hulló gesztenyék megállnak a levegőben.
Lábujjhegyen járnak az angyalok.